Obbágy Imre weboldala..............Békés, boldog karácsonyt!

Advent története és szokásai

 
Kezdetét vette az Advent, elkezdődött a karácsonyra való felkészülés. Ismerd meg Advent rövid történetét és hagyományait.

Az Advent Szent András napjához legközelebb eső vasárnap kezdődik és 4 hétig tart. Vallási színe a lila (általában a mély lila, mert a vöröses lila a nagyböjthöz kapcsolódik).

Ebben a négy hetes periódusban nagy karácsonyi előkészületek szoktak folyni.

Már a neve is erre a várakozásra utal, a latin "Adventus", ami azt jelenti "jön". A katolikus vallás szerint Advent idején a híveknek fel kell méltón készülniük az Úr születésnapjára és lelküket meg kell tisztítaniuk a szentáldozás által.


Korábban szokás volt az adventi időszakban böjtöt tartani. Az adventi böjti idő alatt tiltották a zajos mulatságokat és az ünnepélyes házasságkötéseket, de az utóbbit az 1661. évi nagyszombati zsinat püspöki engedélytől tette függővé. A böjtölés hagyománya a 20. század közepén tűnt el.

Az adventi koszorú

 

Az adventi koszorú hagyománya a pogány időkre nyúlik vissza, amikor is a szalmából, fűzfavesszőből vagy zöld fenyőágakból font "szent " koszorúkkal a gonosz szellemek elől védelmezték a házat. 

A középkorból származik a mai adventi koszorú hagyománya, mely lelki felkészülés a Karácsonyra. Végtére is Krisztus "a fény, aki a világra jött, hogy eloszlassa a bűnt és szeretetet és igazságot sugározzon". Ezt szimbolizálják az adventi gyertyák. Úgy a katolikusok, mint az evangélikusok már az 1600-as évektől hivatalosan is gyakorolják az adventi koszorú használatát.
A koszorú általában különböző örökzöldekből készül, jelezvén az élet folytonosságát és a halhatatlanságot. A különböző örökzöldek külön-külön is más jelentéssel bírnak:
- a babér a szenvedés és üldöztetés feletti győzelmet jelképezi,
- a fenyő, tiszafa a halhatatlanság szimbólumai,
- a cédrus erőt és gyógyulást jelent.

 

A koszorú szúrós levelei a töviskoszorúra emlékeztetnek, míg a kör alakú koszorú a lélek halhatatlanságát és az örök Krisztust szimbolizálja. A koszorút díszítő fenyőtobozok, dió, makkok az életre utalnak és a feltámadásra. A négy gyertya a Advent négy hetét szimbolizálja. Egy hagyomány szerint azért négy, mert 4000 év telt el Ádám és Éva kiüldöztetésétől egészen a megváltó születéséig. A lila színű gyertya az ima, bűnbánat és készülődés színe. A harmadik vasárnap rózsaszín gyertya kerül meggyújtásra, amikor a készülődés és várakozás félúton átlépett.

A gyertyákat vasárnaponként (vagy előző este) gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor.

Magyarországon főleg a második világháborút követő időben, a 20. század közepétől vált szokásossá, templomokban, középületekben, otthonokban adventi koszorút tenni az asztalra vagy az ajtóra, csillárra függeszteni. Néha egy ötödik, fehér gyertya is meggyújtásra kerül, ez világít Karácsony napján, Jézus születését és az angyalokat jelképezi. Ma már a templomokon kívül különböző színű gyertyákat használnak a koszorúban és sajnos néha csak dekorációnak szánjuk, pedig igaz jelentését kellene mindennek előtt figyelembe vennünk.


 

 

                                                                       
 

 

Az adventi naptár

Ez egy olyan naptár, amelyen 24 nap (ajtó) van feltüntetve és minden nap meg kell nyitni egyet december 1-től Karácsonyig. Minden ajtó általában egy képet rejt. Ez a hagyomány az 1800-as évekből Németországból származik, ahonnan rövid időn belül elterjedt egész Európában és Észak-Amerikában. 

Tekinthető egy szórakoztató számlálónak, és nem feltétlenül csak vallási tartalmú. A hagyományos vallási adventi naptárak bibliai idézeteket és képeket tartalmaznak, de a jelen kor piacán helyet kapnak a játékos/csokoládés változatok is

 

 




Morzsák

2017-09-23 10:30:00
TATTOO
2016-07-02 21:00:00
Iron Maiden - The book of souls Tour (Sopron VOLT fesztivál)

Kapcsolódó kép

2014-05-11 08:00:00
ifj Obbágy András